Kissé rugaszkodjunk el a mérkőzéstől és beszéljünk egy pici üde foltról, és ez a Fradi-tábor.
Annak ellenére, hogy a gittegylet tagjai kitették az összes fradistát a magyar válogatott keretéből, mégis nagy számban megjelentek Fradi-érzelmű szurkolók, akik egy viszonylag nagyobb csoportba verődtek az Aréna egyik sarkában. Az azeri-meccsen talán nem volt ennyire ütős a dolog, mint tegnap a csehek ellen, de amit a két meccs alatt produkáltak, azelőtt le a kalappal. Az jutott az eszembe miközben pont alattuk, hogy mintha lenne egy 7000 fős zenekar, amit a mi fantasztikus táborunk vezényel. Kis karmesterek lettünk, és ha egy picit ironikusak akarunk lenni, akkor mondhatnánk, hogy nagyon-nagyon kellettünk, mert sok esetben olyan csend volt így is, mintha edzést néztek volna a srácok. Mert hát sajnos a játékosok két meccs alatt 65-70 percig sokat nem csináltak. Se nem produkáltak, se nem hozták lázba a kilátogató sokezer embert. Bár igen, a csehek ellen sajnos volt izgalom, sajnos volt miért lázba jönni, de hát ugye tudjuk… ez az utolsó 10-15 perc bárcsak ne lett volna..
Mindentől függetlenül ezúton is köszönjük a Ferencváros táborának, a Ferencváros szurkolóinak, hogy kilátogattak mind a két mérkőzésre és ők valóban 100%-ot nyújtottak. Nem rajtuk múlt, de hát ugye tudjuk, már írtuk. Sajnos őket is cserbenhagyták…
Hozzászólások (1)
Hozzászólást csupán a bejegyzet felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 4.0 beta2

















Az Arénában történő szurkoláshoz csak annyit fűznék hozzá, hogy az igaz, hogy a szektorban lévő legtöbb ember valószínűleg Fradista volt, de a szurkolás irányításáért a Carpathian Brigade nevű szurkolói csoport, a válogatott szurkolói csoportja volt a felelős, ahol ugyanúgy vannak kispestiek, újpestiek és még sokan mások mint Fradisták. Tőlünk mindenki Brigádosként volt jelen, magyar emberként, noha ha a hazai bajnokságról van szó, akkor Fradistának csak egy hely létezhet a világon és ez a Népliget!
Az oldal többi tartalmával egyébként maximálisan egyetértek, a mutatott játékot és Kozma személyét illetően is, noha a gyöngyösi selejtezők alatt nagyra értékeltem.
Röviden ennyi lett volna az észervételem!
Szebb jövőt!
Hajrá Magyarok, Hajrá Fradi!