Fontos híreink:

Mellékvágány

E-mail Nyomtatás PDF

Talán kell reagálnunk, talán nem… Talán nekünk is szól, talán nem….
Egy biztos. Picit ködös ez a levél.

Igazából nehéz eldönteni, hisz – ahogy a mondás is tartja – akinek ne inge, ne vegye magára, de azért úgy gondoljuk, hogy burkoltan ugyan, de meg lettünk szólítva. Számunkra e levélnek azért egy pozitív emléke maradt, mégpedig az, hogy az Elnök úrról hallunk!
De térjünk rá az általa közölt levélre, miszerint egyesek a magyar futsalt lejáratják, mocskolódnak, rágalmaznak, személyét sértik blablabla… majd utána a sikeres EB rendezést ecseteli. Hát akkor írjunk picit a tényekről. A magyar futsalt az a csapat és annak edzője és annak felettesei járatták le, akik a Magyarországon megrendezésre kerülő Futsal EB csoportkörében 2 vereséggel, 0 pontot értek el. Rágalmazni senki nem rágalmaz senkit, vagy ha valaki a tények közlését annak veszi, az baj. A személyek sértésének titulált megnyilvánulásokat is nem rosszindulatból, csupán sportágunk, futsalunk fejlődéséért tettük. A világon mindenhol ha valaki hibázik, az felteszi a kezét és félreáll a sportág fejlődése érdekében. Vagy ha ezt magától nem látja, akkor csak akad a környezetében olyan, aki szól. Lehet, hogy sok esetben nem volt igazunk, bár ha ezt nyílt fórumon megszondáztatnánk, lehet, hogy csúnya dolgok derülnének ki… De menjünk tovább, nézzük az EB rendezésének kérdését. Na igen, azelőtt le a kalappal. Bár egy kicsit furi, hogy az EB előtt mindenki feltette a kezét, nekik nincs beleszólásuk semmibe, mindent az UEFA intéz. Elkezdődik az EB-túl sok ismerős arcot nem látok…mindenhol öltönyös UEFA-s, idegen nyelven beszélő emberkék szaladgálnak le-föl, plusz Ganczer Gábor és stábja. Tehát a mellékzöngék mind azt csiripelték kifele, hogy a mi kis sportágunk bizottságának egyetlen egy feladat van: a magyar futsal válogatott. Tehát akkor most, hogy is van? Idáig mindenki mindent lesöpört az asztalról, hogy sorry, de az UEFA… Majd amikor idejön az UEFA és megvalósít egy valóban Pazar, fantasztikus EB-t, akkor előbukkanunk és hirtelen minden a mi érdemünk. És talán az egészben a legszörnyűbb az, hogy  valódi gondok mellett pedig elsiklunk. A saját kudarcot megpróbáljuk áthárítani a mocskolódó médiára, a rágalmazókra, és még sorolhatnánk a titulusokat.
Ez egy mellékvágány, ez félrebeszélés, ami nem viszi előre ezt a sportágat.
Picit úgy érezzük, hogy már jó ideje vége az EB-nek, sőt sajnos már jó ideje kiestünk, de a történtekre, a miértekre sem reakciót, sem választ nem kaptunk. Mindenki fél, vagy félti pozícióját, makacsul ragaszkodik hozzá, pedig ha valamikor, akkor most félre kellene tenni mindent. Mert ennél a szereplésnél többet érdemlünk. Most már az UEFA elment, Ganczer Gabi és stábja elvégezték a munkájukat, nincsenek többé. Magunk maradtunk úgy, mint ahogy egy hónapja, fél éve vagy több éve.
Mindentől függetlenül mi maradunk tisztelettel a sportágunk fejlődése mellett, kitartunk álláspontjaink mellett, és előre elnézést kérünk azoktól, akikre akár a múltban akár a jövőben is egy rossz szót merünk szólni munkájukat illetően. Mert fogunk. Mert most már elég abból, hogy a csapatok száma folyamatosan csökken, hogy nem foglalkozunk az utánpótlással, de most már az egész ország láthatta, hogy 0 pontot szerezve, időkérésnél össze-vissza beszélve rajtunk röhög mindenki.
A Nemzeti Sport, mint médiapartner, saját oldalán olyan blogokat jelentetett meg, amik ezt ecsetelték. Ez is nagy baj, de talán még időben jönnek ezek a pofonok, mert hol a vége, van-e ennél lejjebb? Tudjuk-e az NB1-es csapataink számát akár 8 alá vinni? Tudunk e jobban nem foglalkozni az utánpótlás kérdésével? Tudunk-e ennél rosszabbul szerepelni egy hasonló eseményen? Szerintünk nem! Ezt csak felfele lehet vinni és jó lenne végre elindulni egy másik úton. Kijelentjük, hogy esküszünk, nekünk tök mindegy hogy ki vagy kik ülnek a vezetői székben. Egy másik út és egy másik szemlélet az, amire szükség van. Tőlünk aztán maradhat a régi vezetőség vagy jöhet új, egy  a lényeg: fejlődjön a sportágunk. Legyen koncepció, legyenek felelősök, akik cselekszenek, akik nem beszélnek félre, akik tudják, hogy hogy érjük el a csapatokat, hogy érjük el a fiatalokat, hogy építjük ki  a futsal rendszerét az országban, és hogy csinálunk olyan teltházas mérkőzéseket, mint amilyenek most az EB alatt voltak. Igen, vannak ezek az emberek, akik kilátogattak, sajnos elértük azt, hogy csalódottan távoznak, de ha rá lehetett őket venni egyszer arra, hogy kijöjjenek, akkor rá lehet őket bírni kétszer is. Nem szabad mellébeszélni, nem szabad levelek mögé bújni és nem szabad elterelni a figyelmet a valódi okokról, mert azok akkor is ott vannak és kibuknak. És ha nem oldjuk meg őket, akkor ide jutunk.
Tehát a Futsal EB és az UEFA elvonult. Akik előtt le a kalappal. Igazi profik. Viszont mi itt maradtunk és jó lenne tanulni. Mert a jobbtól nem szégyen.  A szereplésünk és a visszhangunk viszont az.

 

Hozzászólások (0)
Hozzászólást csupán a bejegyzet felhasználó tehet hozzá!
 

Főtámogatóink

Támogatóink