2010/2011
Ahogy szurkolóink megszokhatták az előző szezonban, idén is lesz belépő, amit úgy gondunk, hogy a mai gazdasági helyzetben is, bárki számára elérhető! A tavalyi évhez hasonlóan két fajta belépő lesz. Sima, illetve támogatói. Ebben az évben is lesz a hazai bajnoki mérkőzésekre bérlet, melyből hasonlóan két fajta lesz. Ugyan úgy sima és támogatói! A bérleteket az első hazai bajnokinkon lehet előszőr megvásárolni, 2010.09.13.-án a Vasas ellen. A bérletek az otthoni magyar kupa találkozókra és a rájátszás valamennyi hazai meccsére is érvényesek. Sajnos azzal nem tudunk kalkulálni, hogy ebben az évben lesz e zártkapus mérkőzésünk, de bízunk benne, hogy az idén nem kerül rá sor. 16 éven aluliak számára diákigazolvány felmutatásával a belépés díjtalan.
Egyedül az Újpest elleni mérkőzés jegy ára térhet el, a megrendezés helyszínétől függően.
Minden támogatói bérlet mellé FTC Futsalos bögrét adunk ajándékba!
Belépő:
Sima: 300,-
Támogatói: 500,-
Bérlet:
Sima: 3.490,-
Támogatói: 6.490,-
















